Az esős idő ellenére sokan gyűltek össze a 15. kerületi Kozák-téri napok rendezvényeire a Közösségi Ház udvarán és környékén. Színes programok közül válogathattak a családok: volt többek között hagyományőrző bemutató, vetélkedő, koncertek, főzőverseny, táncbemutató és kézműves-foglalkozás.

Az Állat és Ember Állatvédő Egyesület sátrában szellemi akadályverseny várta az odaérkező kicsiket és nagyokat. A feladatok között szerepelt kézműveskedés (újrafelhasználható anyagokból állatfigurák készítése), állatokkal kapcsolatos kvízkérdések és kreatív tabló összeállítása (újságból kivágott állatos képekből). A csapatoknak a képekhez illő, a környezet és az állatok védelmére felhívó üzenetet is meg kellett fogalmazniuk.

A rendezvény kapcsán Takács Katalinnal, az Állat és Ember Egyesület vezetőjével munkájukról és az állatvédelem itthoni helyzetéről beszélgettünk.

- 2007-ben hoztuk létre az egyesületet. Szabadidőnkben segítünk az állatokon, munka és család mellett. Tagságunk nagy része a 15. kerületből való, a mentés azonban nem korlátozódik erre a területre, hanem jóval szélesebb körben valósul meg. Telepünk, menhelyünk nincs, állatainkat ideiglenes befogadóknál és panzióban helyezzük el.

- Honnan kaptok anyagi támogatást?

- Sajnos adományokról lényegében nem beszélhetünk. Két magánszemély támogat bennünket, ezen kívül az 1%-os felajánlásokra számíthatunk. Ez évente kb. 2 millió forintot jelent, ami az éves költségeinknek mindössze egyötöde. A magánadományokból egy hónapban 30 000 forint jön össze, de mivel 53 kutya (a macskákat nem is számolva) ellátásáról van szó, egy állatra havi szinten az adományokból nem jut több mint 700 Ft, az pedig szinte semmire sem elég. Elég annyit mondanom, hogy a kutyapanzióban egy nap - étel nélkül - 500 forintba kerül. A fennmaradó részt saját jövedelmünkből, fogcsikorgatva koplaljuk össze. Sajnos hirdetésre és marketingre nem marad pénzünk. Az állatok élete számunkra nagyobb érték, és ha választani kell, mire költjük a pénzt, inkább az életet választjuk. Így viszont benne maradunk az ördögi körben: nincs reklám, nincs ismertség, nincs támogatottság.

- Hogyan sikerül elhelyezni a segítségre szoruló állatokat?

- Ha éppen felszabadul egy hely a panzióban, oda visszük, ha ideiglenes befogadótól gazdihoz kerül egy kutya, akkor az ő helyére. Természetesen az elhelyezésük a kutyák alkatától is függ, egy csivava helyére például nem tehetünk egy 50 kilós állatot. Számít a fiú-lány arány is. Van olyan, aki közösségben is jól érzi magát, más viszont kevésbé. Sok szempontot kell nézni, hiszen minden állat önálló egyéniség, érzelmekkel és jellemmel rendelkező lény.
Szerencsére 8 év alatt csak három nehezen kezelhető kutyám volt, akiket nem tudtam biztonsággal beilleszteni az otthoni csapatba, ezért panzióba kellett őket küldenem.

- Hogy látod Magyarországon az állatvédelem helyzetét?

- Siralmasnak tartom. Először is az élet szinte valamennyi területére jellemző a szakszerűtlenség reneszánsza. Nézz csak meg egy reggeli műsort, mindenhol azt sugallják, hogy nem kell semmihez szakember segítsége: vedd meg a hozzávalókat, a gépeket, szerszámokat, és intézd el te magad.
Az állatvédelemben is jelentkezik ez a szemlélet. Önjelölt állatvédők tömkelege tevékenykedik a minimális tudás és valódi állatszeretet nélkül. Én őket inkább „kutya-logisztikusoknak” hívom. Találnak valahol egy kutyát, rögtön felteszik a hírt a facebookra, riasztják egymást és az állatvédőket, hogy azonnal ugorjanak, átgondolatlan, hisztérikus felhangú a segítségnyújtás. A talált kutya így könnyen lehet, hogy egyik percről a másikra Nyíregyházáról Szombathelyen találja magát, miközben a gazdája esetleg keresi, de hiába. Nem is lehetne azonnal gazdához adni, legalább 3 hétig tartani kellene a gazdája számára, aki egyébként utána is egy évig jogosan kérheti vissza. Megvan ennek is a hivatalos útja: a megfelelő papírokat aláíratni, chipet ellenőrizni, oltásokat adni, a rehabilitációról és az ivartalanításról nem is beszélve. Sikernek könyvelik el, ha egy csontsovány állatot gyorsan örökbe adnak, kezelés és rehabilitáció nélkül, holott ez nem megoldás, csak a probléma elodázása vagy másra hárítása. Nincs ugyan költségvonzata a „mentőre” nézve, de sokszor a több tízezres költségekre nem számító örökbefogadó vagy levonja a következtetést az állatvédőkről, hogy jobb velük nem kezdeni – és nem arról, akitől nem kapott korrekt tájékoztatást, mire számítson -, vagy csuklás nélkül szélnek ereszti vagy sintértelepen landoltatja a problémás kutyát. Az állatok utóéletét ebben a konstrukcióban az örökbeadók nem követik, ami pedig az állatVÉDELEM alapja lenne.

-Milyen problémákat vet még fel ez az eljárás?

-Sok baleset történik, mert nem kellő megfontoltsággal járnak el. Nem összeszoktatás után adják oda a kutyát, nem figyelnek oda, ki viszi el, hogy egyáltalán alkalmas-e valaki kutya tartására. Nem célravezető például egy 80 éves asszonynak kölyökkutyát adni. Előre kell gondolkodni, hiszen egy kutyus élettartama 10-15 év, végig kell tudni kísérni. Szintén nem etikus nagyra növő kölyköt „kistestű marad!” kijelentés kíséretében olyanra testálni, aki egyébként kistestűt szándékozna örökbe fogadni.
A másik, ami a szakszerűségtől nagyon távol áll, az a celebek bevonása. Közülük nem egy csak promót csinál magának, és hiteltelen. Amúgy sem azért kell kutyát örökbe fogadni, mert akkor egy celebbel fényképezkedhetek, hanem mert társat szeretnék.
Az újságok tele vannak félrevezető információkkal. Nivellálják ezzel az életért küzdők, és a senkinek nem kellő állatokat elaltatók tevékenységét. Túlzó adatokat közölnek például a megmentett állatokról. Örülnék neki, ha annyi kutyát mentettek volna meg, mint ahányról beszámoltak. Hatásvadász elemek látnak napvilágot, holott az állatvédelem nem a bulvárhírekbe való. Az alapítványoknak sem versenyezni, sem veszekedni nem kell, pedig ha felemeljük a szavunkat, az úgy csapódik le, hogy az állatvédők egymásnak estek.

- Az állatvédelem törvényi szabályozását megfelelőnek látod? Mit lehetne rajta javítani?

- Itt is sok a megoldatlan probléma. Az ebadó bevezetése ellen például élénken tiltakoztunk. A lakosság nem képes újabb adókat megfizetni, már az említésétől is kiborulnak. Az állam láthatóan nem tudja, de nem is akarja kezelni a kóborkutya-kérdést, nem vállalja fel a feladatot, pedig az csak igen komoly állami szerepvállalással, országos szintű ivartalanítási felvilágosító kampányokkal és ivartalanítási akciókkal lenne kezelhető. A törvény vitájánál ezt több beadványban is kértük, de sajnos süket fülekre találtunk. Az ebadót elvileg állatvédelmi célokra fordítanák – helyhatósági szinten. A helyhatóságok – tisztelet a kivételnek – eddig sem állatvédő szemléletű ivartalanításos megoldást választották. Az adó ilyetén hangszerelése – „az állatvédők miatt kell fizetniük” – a lakosságot állatvédelem-ellenesre hangolja. Ha eddig nem, most még kevésbé fognak erre a célra rendelkezni adójuk 1%-áról, meggyőződésük lesz ugyanis, -amit eleve sokan feltételeznek -, hogy az állatvédők sok támogatást kapnak.
A törvénytervezethez 17 módosító javaslatot nyújtottunk be. Lényegében egy önfinanszírozó rendszert gondoltunk ki, ami megvalósítható lenne. Sajnos egyetlen javaslatunkat sem fogadták el.

- Az állatvédelmi törvény módosítása javított a helyzeten? Mennyiben lehet betartani?

- Az a baj, hogy nem tartatják be a törvényt. Az állat a tárggyal esik azonos elbírálás alá. Nem körülhatároltak a fogalmak. A nagy port felvert lógyilkos ügyében nemrég letöltendő börtönbüntetést szabtak ki, de hánynak kellett volna ugyanezt kapnia? Hány évi küzdelem volt, amíg ezt elértük? Tekinthetnénk győzelemnek, de nem tudom annak tekinteni, amíg más esetekben a kutyaszaporító üzemben tartott kutyákat végül visszaadták a tulajdonosaiknak. Megfelelő finanszírozás híján hiába küszködünk. Csodát tudnánk tenni annyi pénzből, amennyit olyan létesítmények (sintértelepek) kapnak, ahol az altatás napi gyakorlat. A kérdésem csak az, hogy miért nem költünk inkább az élet megvédésére?

- Van arra becslés, hogy Budapesten hány kóbor kutya és macska van?

- Becslés az országos számra van: nagyjából 1 millió. Kétségbeejtő, mert egyszerűen meg lehetne állítani a folyamatot: a kulcsszó az ivartalanítás lenne. Félelmetes, mennyire nem terjedt el ez még a köztudatban. Nem tartják fontosnak, csak születnek a kiskutyák, és sajnos sok helyen még ma is agyoncsapják őket, vagy odaadják valakinek, aki becsukja egy szűk ketrecbe, esetleg láncra fűzi őket. Hihetetlen, milyen tévképzetek élnek az emberekben. Sajnálják a kutyát, hogy nem nézhet anyai örömök elé, de a kisállatokat megölni, vagy egy életen át méltatlan körülmények között tartani nem sajnálják. A másik ilyen tévhit, hogy a kutya meghízik az ivartalanítás után. Ez csak a táplálkozásától függ, oda kell rá figyelni.
A baj csak az, hogy állami szinten sem helyeznek elég hangsúlyt az ivartalanításra, holott most mindenki tiltakozik Románia és Ukrajna megoldása ellen, ahol gyakorlatilag irtják a kóbor kutyákat. Nálunk is ez lesz, ha nem lépünk.
A válságnak köszönhetően az örökbefogadási kedv megcsappant. Működésünk első évében, 2007-ben, amikor pedig még nem is építettük ki az infrastruktúrát, fél év alatt több kutyát adtunk örökbe, mint tavaly egész évben. Sok szempontból kétségbeejtőnek látom a helyzetet, de mi megtesszük, ami tőlünk telik. Ezekről a kérdésekről beszélni kell, őszintén, és fel kell hívni a figyelmet a problémákra.
A valóság meglehetősen sötét képe után azért felcsillan némi remény is: a beszélgetés második részében arról mesélt Kata és Zsuzsa, hogy az Állat és Ember Egyesület hogyan segíti az állatok védelmét, megbecsültségét és hogy milyen programokat szerveznek felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.


Weninger Nóra

kapcsolódó oldal: http://www.montazsmagazin.hu/termeszet