Állat és Ember - Yorkie fajtamentés

Yorkie fajtamentés


2014-01-19 - Dulcie
 

Dulcie 2005. június 1-jén született, ivartalanított yorkie kislány. Gazdája magára hagyta egy lakatlan háznál, majd miután kinyomozták hollétét, és számon kérték ezért, lemondott róla.
Mint emlőiből és alkatából megállapítható, Dulcie számtalan almot hozott világra és táplált.
Lehettek szebb időszakok is az életében, hiszen roppant kedves és barátkozó, az ember felé nyitott, ám kellemetlen élmények is bőven érhették, a felemelt hangra/kézre ugyanis azonnal lekushad, megadja magát.
A rosszon azonban átlépett, csak ennyi emlékeztet a viselkedéséből rá.
Dulcie igazi kis terrier: önbizalma egy nagykutyáé! Rettenthetetlenül ugatva őrzi a házat, komoly házőrzőnek képzelvén magát. Az ugatást és őrzést olyan komolyan veszi, hogy ha belelendül, pattog fel a földről, minden ugatásnál, mint egy kis gumilabda. A feladatot ugyan lelkesen ellátja, de hangja nem zavaró: fátyolos, és rekedtes mint egy kis yorkie Karádi Katának.
Barátságos, jóindulatú a falkában élő többi kutyával, ám ha úgy érzi, érdekeit sérelem érte, először hanggal, majd tettel kiáll magáért. Nem domináns, egyetlen más kutyát sem próbált ledominálni még, ám magát sem hagyja. Nem lételeme a falka: egy barátra szüksége van, de a „tömeget kerüli, inkább elvonul, és a csapat szélén foglal helyet, és inkább megfigyelője, mint résztvevője az eseményeknek.
Barátnőjével azonban aktív életet él: összebújva alszanak, együtt rosszalkodnak (a kajaszerzés, mindenek előtt. „Előkelő” származása sem tartja vissza a két lányt a szemetes megtámadásától), együtt, nagy egyetértésben portyáznak a kertben, és házat őriznek, birkóznak, plüssökkel harcolnak, labdát kergetnek.
A pocakja a mindene. Ez meg is látszik rajta (és nem a mi bűnünk). Jövőbeni gazdájának vállalnia kell, hogy súlyát megőrzi. Mi, nagy erőfeszítésekkel és sok furmánnyal már faragtunk rajta. Dulcie mindent szeret: házi koszton él, ám örömmel fogyasztja a tápot, zöldséget, gyümölcsöt is.
Ha úgy érzi, jogos igénye van, ennek hangot ad, és mondja, amíg vagy meg nem kapja, vagy nem sikerült elterelni a figyelmét. Hogy éppen mit szeretne? A gazdi simogatását, vagy kimenni? Ez az eljárás (addig ugat) szempontjából teljesen lényegtelen, ám mivel egyformán jelzi, a gazdi részéről erőfeszítést igényel megfejteni. Egyedül hagyva azonban – bár nem szeret egyedül lenni – csendben van.
Nagyon szeret sétálni. Már a póráz látványától is örömtáncot jár.
A lakást szépen használja, a kényelmet rettentően szereti. Kizárt, hogy akár azért is, hogy valaminek szemlélőként is részese legyen, a puszta kőre feküdjön: keres a környéken párnát.
Kisgyerek mellé, állandó együttélésre nem adjuk, mert egyrészt sok lenne neki a történés, másrészt kajaféltése miatt aggályos.
Az ideális környezet számára sokat otthonlévő és vele foglalkozó gazdi (pl. váltott műszakban dolgozó család), nyugodt, de aktív környezet lenne, ahol nem nyomkövető, hanem barát lehet, felfedezik, elfogadják, akár élvezik is apró rigolyáit, hagyják érvényesülni – mert van neki – a jellemét, és egy hozzá hasonló méretű barát.
Dulcie egyik emlőtelepét rosszindulatú daganat miatt eltávolíttattuk. Kis esélye van a kiújulásnak, de rendszeresen ellenőriztetni kell, és újabb csomó megjelenése esetén nagyműtét (csomóoldali tejléc eltávolítása) szükséges. Ez csak „benne van a pakliban” szintű veszély, ám a leendő gazdinak késznek, és képesnek kell lennie ennek finanszírozására.
Dulcieról érdeklődni Takács Katinál lehet a 06 70 223 64 76-os telefonszámon.



külső képtár: http://www.flickr.com/photos/allatesember/sets/72157639973952723/...

kapcsolódó oldal: http://xn--llatsember-r4a4h.hu/admin/allat.php?a_id=000753&felt=akt&fev=&rend=be