Állat és Ember - Yorkie fajtamentés

Yorkie fajtamentés


2014-05-09 - Yoda
 

Yoda 2013 júniusában született, 6 kg körüli súlyú, ivartalanított yorkshire terrier (keverék?) lány kutyus.
Előélete részben ismert. Gazdája hirdetési fórumra, eladóként tette fel 2014 májusában a kislányt, azzal, hogy tüzelés előtt áll, és jól fial. Igen, kétségtelen hogy Yoda, aki akkor még csak egy éves sem volt, szült már. Erről árulkodtak egy németjuhászt megszégyenítő méretű, kitőgyesedett, még vissza sem húzódott emlői. A sorsa könnyen elképzelhető volt: bekerül egy ketrecbe, ahol majd élete végéig onthatja a kölyköket, orvosi ellátás, a kutyának minimálisan járó dolgok: levegő, fű, szabad ég, mozgás, szeretgetés nélkül. Szaporítók álma egy ilyen fiatal lány kutyára olcsón, vagy „szerető családba kerül” címszóval ajándékba hozzájutni. Így, összes elveinkkel ellentétben, a kutya érdekében egyik tagunk saját költségre megvette, majd átadta az egyesületnek.
Yoda hozzánk kerülésekor 10 kg volt. Szőréből egyértelmű, hogy nem kanapé kutya volt: szőre mindenféle belegyógyult szeméttel, törekkel teli, és sprőd volt, mint a drótkefe. Túlsúlya, szőrállapota a nem megfelelő mozgatásról, táplálékról árulkodott. Oltási könyve, chipje – s ennek megfelelően, hiszen 2013 januárjától csak chipezett kutyát olthatott orvos – nem volt. Ez a gondos gazdáról mindent elmond.
Yoda korához képest hallatlanul nyugodt. Látszik: az, hogy lehetősége van mozogni, játszani, számára új dolog. Most kezd csak tudni mit kezdeni vele. A pórázas sétákat már nagyon szereti, a pórázon tökéletesen mozog. Az, hogy a másik kutya lehetséges játszópartner, még új. Bár mindenkivel barátságos volt, barátkozni csak három hónap elteltével kezdett. Most ízlelgeti, levakarhatatlan barátnőjének hála a kergetőzést, a játékból bunyózás ízét. Összes tudománya eddig annyi volt, hogy nekifutásból eleve hátán csúszva érkezett az ágyba, négy lába az égnek, mintegy „feltálalva magát simogatásra. A simogatás ugyanis a Yoda számára kulcsfontosságú két dolog egyike. Imádja az embert, szeretetigénye kielégíthetetlen, így olyan gazdinak, akit zavar, ha a kutyája „rajta lóg”, és „követeli a simogatást”, Yoda határozottan rossz választás. Neki ez az oxigén. A nagy kutyacsapatot nem igényli, neki elég lenne (amikor a simogatáson kell osztozni: sok is) egy, nála lehetőleg nem kisebb társ. A másik sarkalatos kérdés: az evés. Ehhez kötődik másik tudománya is: ha úgy érzi vacsoraidő van (neki legalábbis), beviszi tányérját és elkezdi csapkodni a kőhöz. Ha pedig ténylegesen késik, a csapatot is felkelésbe vinné: megtörtént, hogy behozta és kiosztotta nekik a tányérjaikat, és bemutatót tartott, hogy kell vele a követ verni. Ezt a szokást meg is honosította a falkában.
Yoda mozgásigénye nem nagy. Ez azonban nem természetes, előéletéből származik. Fekvőbirtok természetén változtatnia, a gazdinak mozgásra sarkallnia kell. Súlya rendeződött, szemben bekerülés kori lepényhal dizájnjával, most viszonylag „kisportolt”alkat: 6 kg. Versenysúlyához ért, már csak izmot kell építeni rajta. Nem lenne jó, hogy ismét a duplája legyen „pusztán szeretetből”.
A cicákra, legalábbis semleges területen, séta közben, rárajtolna. Nem kizárt azonban, hogy már meglévő cicát – a cica viselkedésétől függően is – elfogad.
Nem hangos kutya: ha lehetősége van házat őrizni, boldogan kommandózik is, bizonyos ideig, de inkább napozgat. Az ugatásról, legalábbis, ha ott a gazdi (ezt tudjuk), könnyen lebeszélhető. A műanyagrágás iránt még érez némi – csökkenő – vonzalmat, de lecsengőben van. Meg kellett tanulnia a lakáséletet. Ebben már teljesen otthon is van, szobatiszta, kárt nem tesz.
Ha szívesen fogadnál egy 6 kg-os szeretetbombát a családodba, rajongását nem érzed terhesnek, élete végéig gondoskodó, szerető gazdája lennél, Yoda várja hívásodat Takács Kati közvetítésével a 06 70 223 64 76-os telefonszámon.



külső képtár: https://www.flickr.com/photos/allatesember/sets/72157645389621574/...