Állat és Ember - Yorkie fajtamentés

Yorkie fajtamentés


2015-02-15 - Bömbi
 

Bömbi 2008. közepén született ivartalanított , kb. 3,5 kg súlyú kisfiú.
Szegény megjárta a hadak útját. Egy vidéki városból került hozzánk, ahol először agyon kényeztetett kiskedvenc volt, majd a baba születése után az udvaron, majd – mivel a kapu állandóan nyitva volt – az utcán landolt. Nem számított hideg, meleg….. mert ugye, a „higiénia” az első.
Pedig ahhoz kutya esetében: kád, víz, sampon, szorgos kéz, és féreghajtó kell csak.
Nehéz lehetett megélni, hogy ott, ahol körül rajongták, korábban, nem kívánatos személlyé vált. Különösen, mivel nem értette az okát. Oka ugyanis nem lehetett, ezt a higiéniai izét pedig ő nem érti.
A pici fejében nem tud rendet tenni azóta sem e tekintetben: ő álomkutya volt, nem tett semmi rosszat, csendes, visszafogott, kedves, bocs, hogy élek, nem zajong, nem veszekszik, nem kezdeményez, ha az ember nem jelzi, lehet…. Mivel szolgált rá akkor a trónfosztásra?

Igaza van, nem is lehet ezt megérteni. És ne is legyen – bárcsak ott tartanánk: ne is lehessen – kutyája annak, akinek szíve nincs hozzá, nem érzi a másikban az érző, reménykedő, vágyakozó, félő, szerető kicsi lényt…

Bömbivel nagyon jól fog járni az az ember majd, aki a családjába fogadja, ugyanis kedves nyugodt, teljesen problémamentes, alkalmazkodó kutyus. Nem ugat, ha látja, ez nem nyerő. Ha azonban a gazdi díjazza ezt, riaszt, jelez, házat őriz. Rettentő konfliktus-kerülő. Mindig a háttérből figyel, nem tolja magát előtérbe, így bizony előfordul, hogy kimarad a jutifalat osztásból, amit szintén nem vesz a szívére (vagy egyszerűen nagyvonalúan megbocsát). Figyelni kell, hogy – mivel érdekeinek ő maga nem szerez érvényt – falkában, családban ne szoruljon háttérbe, ne legyen mellőzött, egy nála vérmesebb kutya ne vehesse el tőle a vacsorát… ő ugyanis zokszó nélkül tűri.

Imád ölbe ülni, imád odabújni, mert emlékei vannak róla, hogy az jó: megkapta, majd elvették tőle. Ezért még jobban becsüli, mint az, aki „csak úgy”kapja. Addig lehetne simogatni, míg lekopik a szőre, sosem unja meg – csak próbálja kidelejezni, kérő tekintettel. a játékba bevonható, de erőszakosabb kutyák ebben is – mint minden másban – le tudják tarolni.

Pórázon szépen, kulturáltan sétál, mozgásigénye közepes. Szobatiszta, a lakást kulturáltan használja
Gyengéd kedves gyerek mellé ideális lehet, de igazándiból bármilyen összetételű családban megállja a helyét.

kapcsolódó oldal: http://xn--llatsember-r4a4h.hu/allatok_gazd.php?id=000846