Állat és Ember - Yorkie fajtamentés

Yorkie fajtamentés


2014-11-17 - Matrica
 

Matrica 2007 elején született, 2,60 kg súlyú, ivartalanított mini yorkie kislány.
Ha az életét kellene összefoglalni leginkább így jellemezhető: a sors fintora.
Egy fajtaimádó vette meg társával együtt potom pénzért – és rengeteg bolhával – hogy kiszabadítsa a szaporító karmaiból, aki még arra sem vette a fáradtságot, hogy a szalmadarabokat kiszedje a szőréből, vagy dögletes szagától megszabadítsa, ha már eladni viszi.
Azonnal feltűnt a viselkedéséből, hogy neki valaha lehetett gyerekszobája, és szerető gazdája. Valószínűleg ellophatták, hisz chipezve is volt („köszönet” az állatorvosnak, aki „elfelejtette” regisztrálni, így a chipezés teljesen fölösleges volt, hazajuttatni, egy réges-régi tételszám alapján nem lehetett), sőt ivartalanítva (második fintor. A „jó szaporító” várhatta, hogy kölykezzen, így mint jogalap nélküli kenyérfogyasztó, eladási kontingesbe került – és előző gondos gazdájának köszönhetően – visszanyerte a méltó életet. A hasa felnyitásakor derült ki, mi volt a szapi „bibije” vele.
Honnan kerülhetett hozzá? Jó kérdés. A kérdés elhangzott az eladó felé is, nem is egyszer. A válasz minden egyes alkalommal más volt: mikor Szlovákiából, mikor Bátonyterenyéről, mikor Ózdről. Így mondjuk inkább: információértéke a válasznak nem volt.
Egy biztos: Matrica tud viselkedni, pórázon menni, és a lakásban viselkedni. Méltó körülmények közötte azonnal rájött arra is, hogy ő tulajdonképpen királykisasszony, és II. Angliai Erzsébetet megszégyenítő méltósággal tudja kihúzni magát vagy éppen trónolni, rendszabályozni az alattvalókat, (az összes többi kutya) , vagy éppen selypegni, nagy előkelően mórikálva magát.
Időnként azonban kibújik belőle a szaporítónál kifejlődött harcos is: kőkeményen, kutyául csúnyákat mondva zavarja el az érdekeit csorbítani igyekvő másik kutyát, azaz azt, aki simit kérne, jutifalatért puncsolna, vagy épp hozzá hasonlóan a legpuhább fekhelyet szemelte ki magának. Mert ezek őt illetik, és amúgy is, nem a méret a lényeg: ilyenkor a hússzor nagyobb kutya sem ellenfél neki, hiszen igaza van. Kisgyermek mellé harcos hercegnői énje és féltékenysége miatt nem mehet. Felnőtteknek viszont kedves, vidám, játékos kis társa.
Sokszor kezdeményez játékot falkatársaira, azok viszont emlékezve a korábbi megrendszabályozásukra, gyakran nem merik felvenni a fonalat. Ezt tudomásul veszi.
Ok nélkül nem ugat. Az ok legtöbbször – mi más lehetne – az, hogy saját becses személyére szeretné felhívni a figyelmet (ti., ideje lenne már játszani vele, vagy szervírozni a vacsorát). Az odázást ilyenkor tudomásul veszi, viszont jelezni kell felé, hogy a gazdi vette az adást, csak egy kis türelmet kér még. Hangja kedves, nem bántó.
Nagyon tud hízelegni, rettentően igényli is a szeretgetést. Tolakodni viszont nem tolakszik érte: az neki jár. Ha megkapja, jó. Ha nem, rangon aluli tülekedni érte, ám a neve - Matrica – onnan van, hogy nem követelőzik, folyamatosan jelen van, mintha ez ember bokájára matricázták volna.
A legszerencsésebb a számára nyugodt, ám őt sok élményhez juttató család lenne. Mérete és viselkedése miatt dolgozó kutyának is tökéletes lehet, habitusából addóan azonban feltételezhető, hogy a pár órás egyedül hagyás is menne

kapcsolódó oldal: http://xn--llatsember-r4a4h.hu/allatok_gazd.php?id=000830