Állat és Ember - Panelkutya

Panelkutya


2015-05-06 - Kontyfa utcai Általános iskola - 2015. május 06.-07.
 

Látogatásunk az iskolában nem kis élmény volt - nekünk is.
Egy gyönyörűen rendben tartott, és viszonylagosan jó forrásokkal ellátott (vagy sok társadalmi munkát végző kollektívával megtámogatott), igényes környezetet biztosító iskolát ismerhettünk meg.
Valószínűleg a nevelői testület is fontosnak ítéli az állatvédelem kérdését és viszonyulásunkat a környezetünkben élő állatokhoz, ugyanis az egész alsótagozat, szám szerint 190 gyerek kötelezően részt vett a programon.
Képtelenség volt foglalkoztatásukat ilyen létszámmal egy napon megoldani, így évfolyamokra, és évfolyamonként két csoportra bontva tartottuk a foglalkozást, különböző tesztekkel a kisebbek és a nagyobbak számára.
Hasonlóan a Pestújhelyi úti Öko-iskola tanulóihoz, a gyerekek itt is érzékenyek és fogékonyak voltak a probléma iránt, ami viszont feltűnő - és szomorú volt - nagyon sok állathalálról, balesetről számoltak be. (a kutyám beteg lett és meghalt, sérülten jött haza, elütötte az autó). Ez pedig azt jelzi, sajnos, hogy a felnőttek nincsenek a helyzet magaslatán. Kellene pedig, egyrészt az állat miatt, akiét felelnek, másrészt a saját gyerekük miatt, akit az ilyen események hihetetlenül megviselnek. Látszik ez abból, ahogy ezeket a történeteket elmesélik.

A gyerekek érzékenyek és fogékonyak az állatok érzései, szükségletei iránt, ahogy már sok esetben tapasztaltuk, magukra vetítve, magukból kiindulva közelítik meg ezeket a kérdéseket: azaz, ha nekik nem jó valami (ha túl meleg, vagy hideg van, ha éhesek, szomjasak, nem foglalkoznak velük, unatkoznak, szeretethiányosak), az nem jó az állatnak sem.

Meglepő és elgondolkodtató az is: ha beszélgetés közben, gondolkodásra ösztönzöd őket, válaszaik 95%-ban helyesek. Ha egy tesztet töltenek ki, olyankor már félreteszik a saját gondolatokat, a gondolkodást, a felnőtt-példák jobban benyomulnak a válaszok közé (hogy csinálja anyu, apu, a szomszéd, a nagymama), és ekkor látványosan megnő a rossz válaszok száma. Felmerül a kérdés: a "példaszemélyek" vajon gyerekkorukban szintén tudták, mi a jó és mi a rossz? És vajon a "mi gyerekeink" (a gyerekek, akikkel a programokon találkozunk, felnőtt korukra szintén elfelejtik?
Mi lesz az erősebb? A bennük rejlő eredendő jóérzés, vagy a családi, társadalmi minta? Ők is érzéketlenné válnak majd a nekik kiszolgáltatottak iránt, vagy megmarad az embeségük?
Rajta vagyunk, hogy igen.