Állat és Ember - Yorkie fajtamentés

Yorkie fajtamentés


2015-07-13 - Nola
 

Nola állatorvosaink becslése szerint 2010 4. negyedévében született, most már ivartalanított yorkshire terrier kislány. Marmagassága 26 cm, súlya 2,4 kg.
Nola megjárta a poklok poklát. Disznóólban tartott állományból lett leamortizálva, miután x évig gyártotta a profitot. A kikerültek közül – már a kikerülés maga szerencse – a szerencsésebbek megrázzák magukat, és elindulnak egy új élet felé.
Képesek.
Nola fél éven keresztül nem volt az. Komoly idegi tüneteket mutatott és mutat máig is, ha enyhébb formában is. Állatorvosunk szerint idegösszeroppanása volt.
Akárcsak társai, szám szerint öten, akik vele együtt érkeztek, Nola sem ismerte a kutyatányért, lakást, pórázt, sétát és füvet. Nagyon is jól ismerte viszont az embert, hogy az egy veszélyes állat, így két hónapig megfoghatatlan volt. Utána is összehúzta, lesunyta magát, és ”legyen, aminek lennie kell, talán nem bántasz alapon” hagyta magát megfogni. Az érintés legkevésbé sem okozott neki örömet, sőt, rettegett tőle. Reménytelen volt, hogy az ajtón bejöjjön, ha bárki az ajtó közelében volt. Később ez „fordíts hátat, akkor bejövök”-ké szelidült, és több, mint fél év után bejön, ha az ember láthatóan ugyan, de félig az ajtó mögött áll. Ha a másik oldalon áll, úgy csalogatja: NEM.
Hosszadalmas talán a leírás, de láttatja, milyen kis lépésekkel, mekkora belső csaták árán nyitott csak. Hatalmas benne egyrészt a megfelelési kényszer – pl. ha a lakáson belül is, akár csak 2 m-re „A”-ból „B” pontba akart eljutni, 5-10 percig is körbe szaladgált előtte, mindig óramutatóval ellentétesen (balra), mint egy felajzott keselyű. Megnézettük ideggyógyásszal, nem szervi tünet, hanem bizonytalanság, nem kap-e a nyaka közé, azért, hogy megmozdul, levegőt vesz; fél, nem csinál-e olyat, amiért büntetés jár, és egyáltalán, akar-e ő tulajdonképpen, és megéri-e bármit csinálni (három hónapig a csapat csak feküdt, mint egy rakat kotlós. Nem szokták meg a teret, és azt, hogy szabadon jöhetnek-mehetnek, így kényelmetlen volt nekik).
A többiek már gazdisok, és be tudtak illeszkedni, nincs panasz rájuk. Nola most kezdett csak el játszani a többi kutyával, és kimerészkedni a biztonságot jelentő belső szobákból, hogy ismerkedjen a hozzánk érkezőkkel. A kőrözés is nagyon sokat enyhült: általában 3-4 kört fut, majd végrehajtja a tervezett akciót.
Semmilyen ingerenciát nem mutat azonban a szobatisztaságra. Napi hatszori, az ő esetében óramű pontossággal betartott pisilési idő ellenére SEM végzi kint. Annyit javult csak a dolog, hogy már nem fél méterre a vackától vagy maga alá pisil be, hanem fél év alatt lassan eljutottunk - az 1 és 2 m-es „mérföldköveken” keresztül az ágyától számított 3 m-es pisilési/kakilási távolságig. Hangyalépésekkel talán egyszer maaajd …. de most még nem.
Ahogy a szaporítóktól kikerülő kutyák általában, ő is nagyon jól kijön a többi állattal. Kezdetben kosárlakóként nem sok kapcsolata volt velük, de nem is félt tőlük. Mostanra kezd beszállni a játékukba. A kutyajátékokkal nem tud mit kezdeni: neki a saját teste a játék, és az, amit ki tud hozni belőle.
A pórázt már elfogadta, pórázon sétáltatható, de a séta vele még munka, nem öröm. Folyamatosan figyelni kell, mert a lehulló falevéltől is megrebben, s ilyenkor nyugtatni, biztatni kell. Egyedül még nem is sétáltatható, kell hozzá társnak valamelyik másik kutya, hogy kimerészkedjen.
Kizárólag olyan családot keresünk a számára, ahol van – kiegyensúlyozott – másik kistestű kutya, rövid időt kell egyedül töltenie, és igazoltan nem baj a szobatisztaság hiánya (volt pl. betegség miatt inkontinenssé vált kutyájuk, aki ettől még családtag maradt, nem került ki a kertbe, erkélyre, garázsba, stb.). Nolánál ugyanis, ha ez valaha is megoldódik, az nem most lesz, nagyon nagy türelem kell hozzá, és olyan gazdi, aki ennek a sok rosszon átment kis léleknek biztonságot és derűt sugároz.
Nola jó úton halad. Fényévekre van attól, aki volt. Már bízik, és játszik. Hosszú út van azonban még előtte.
Ha érzed ehhez az erőt, és empátiát Magadban, és úgy gondolod, megéri, ettől ugyanúgy szereted, várjuk jelentkezésedet. Nagyon jó kiskutya lesz majd egyszer, mert a szeretet kapuja már megnyílt ismét benne.

kapcsolódó oldal: http://xn--llatsember-r4a4h.hu/allatok_gazd.php?id=000876