Állat és Ember - Yorkie fajtamentés

Yorkie fajtamentés


2015-07-13 - Lara
 

Lara aprócska, most már ivartalanított yorkie kislány, aki – ha igaz, ami a szaporítótól származó, egyetlen oltást tartalmazó oltási könyvben szerepel -, 2010. október 19-én született. Egy yorkies közösségnek köszönhetően (akik megvették őt és 5 társát) szabadult egy disznóólból, ahol addig a szülőgép szerepét töltötte be.
Élete első felét ellopták tőle. Tanulásban, örömben, hitben és bizalomban így rengeteg a pótolni valója, hisz a disznóólban nem volt szükség a szobatisztaságra, pórázon sem kellett közlekedni, így számára ezek, valamint az, hogy nem kell harcolni az ennivalóért és annyi a dolga csak, hogy jól érezze magát, merőben újak voltak. Új volt a fürdés, fésülködés, a puha, meleg ágyban heverés, és ismeretlen „furcsaság” a játék. Lelkileg nehezen engedett fel, elvesztette a bizalmát az emberekben, így lassan indult a tanulás is. Nem azért, mert butácska lenne, hanem a tanuláshoz bizalom kell. Miért „kötözik meg” (póráz), miért teszik rá azt az izét (hám)???? Miért viszik el, mikor itt (ideiglenes otthona) jó??? El kellett hinnie az ezekre a kérdésekre adott válaszunkat, azaz, hogy a séta jó, megnyitja a világot a számára, élményekhez juttatja, utána pedig hazajövünk ismét, nem hagyjuk cserben, nem várják ismét bizonytalan, baljós dolgok.
Nemcsak az emberrel való együttéléshez elengedhetetlen dolgok voltak a számára újak, hanem a kertben szaladgálás, napozás, a játszás. Időbe telt, míg már mert csukott szemmel napozni, a nélkül, hogy folyamatosan leste volna, nem akar-e tőle valaki valami olyat, ami neki fáj, vagy amit ő nem szeretne?
Elkezdett játszani is, először csak a teste és a természet adta lehetőségeket – fogócska, birkózás, galyak, bogarak – kihasználva, lassan pedig kipróbálva az ember alkotta úri huncfutságokat, mint sípoló kacsa, plüssmackó és társai…
Mára Lara nagyjából egy kicsit félénkebb, de korábban is családban élő kutya szintjére ért. Tudja használni a lakást, nem rombol, szükségleteit kint végzi, a kéréseket teljesíti, pórázon szépen sétál, és elkezdett kokettálni idegenekkel is, azaz: örökbe adható szintűre fejlődött.
A múlt azért teljesen nem törölhető. Valószínű, hogy idegen helyzetekre, Lara pánikkal, félelemmel reagál. Előfordulhat, hogy új otthonában pár napba beletelik, míg ismét feláll az újonnan betáplált software, ezért empatikus családot keresünk számára, olyat, ahol megerősítést kap, ha valamit jól csinál, és szeretettel irányítják akkor, ha nem. Fontos számára a kutyatársaság, ezért mindenképpen szeretnénk, hogy legyen hasonló méretű, kiegyensúlyozott kutya leendő családjában, akit „követhet”, úgy ténylegesen, mint viselkedésmintát, és akivel játszani is tudna, Lara ugyanis igen picike. Mivel mindig kutyákkal élt és velük a kapcsolata mérettől, nemtől, kortól függetlenül nagyon jó, ez alapvető számára. Előny lenne, ha leendő gazdája otthonról dolgozna, keveset lenne távol, vagy vihetné dolgozni. A gyerekektől fél, bizalmatlanul ugatja őket, ezért gyerekes családba nem mehet. Jobb térdénél pillanatnyilag táplálék-kiegészítővel kezelendő, későbbiekben lehet, hogy műtendő ficam. Nem tudni még, hogy milyen irányba alakul patellaproblémája. Ezt örökbefogadójának figyelembe kell vennie, ugyanis egy ilyen műtét költsége 70 ezer forint körüli, és ezt akkor a számára biztosítania kell.
Várjuk a jelentkezését annak, aki a fentiekben szereplőknek megfelel, és szerető családot biztosítana Larának egész életére.

kapcsolódó oldal: http://xn--llatsember-r4a4h.hu/allatok_gazd.php?id=000878