Médi 2016. novemberében került egyesületünk gondozásába. Egyik önkéntesünk elkötelezett híve a "harcikutyás" előítéletek lerombolásának, így Ő kifejezetten megörült Médi érkezésének, hisz azelőtt ilyen fajtájú és habitusú kutyának még csak a közelében sem járt. Médivel azonban közelről, élesben is bizonyságot tehetett önmagának és a világnak is arról, hogy nem csak mondja, de tesz is valamit azért, hogy a "harci kutya" feeling legyen végre a múlté, és egyszer és mindenkorra értse meg a világ, hogy "harci kutya" nem létezik, minden kutya egyedi, és minden kutya lehet "harci kutya", ha nem megfelelően gondozzák, nevelik, foglalkoznak vele.
Médi első ránézésre igencsak tekintélyt parancsoló külsővel rendelkezik, vonásai amolyan morcos tekintetet kölcsönöznek neki, sötét színei ezt az érzetet csak felerősítik.
Az első séták alkalmával kiderült, hogy Médivel nehezebb dolgunk lesz, de inkább úgy fogalmaznék, hogy hamar láttuk, hogy valahogy másképp kell a kutyát megközelíteni. Bő egy évig próbálkoztunk szinte mindennel, amire képesek vagyunk, módszerekkel, eszközökkel, amik a többi kutyáinknál működtek, és hamar eredményt is hoztak, de sajnos minden igyekezetünk ellenére valahogy mégsem sikerült a kutya figyelmét felkeltenünk úgy, ahogy azt szerettük volna. Leginkább az volt szembetűnő, hogy nem sikerült semmiféle kötődést felfedeznünk Médiben, hisz ennyi idő után legtöbb kutyánk már komolyan kötődik az állandó sétáltatójához, és a többiekhez is, akik kedvesen törődnek vele, vagy finom falatokkal jutalmazzák séta közben.
Sajnos Médit – ereje és habitusa miatt – nem is vihette ki ligetsétára akárki, csak olyan, aki az első perctől fogva ismeri és kellő erővel rendelkezik ahhoz, hogy a kutyát a séták alatt biztonsággal fogni tudja. A kutya ugyanis pórázos sétákon úgy húz, mintha az élete múlna rajta. A vele való séta egy komolyabb edzéssel is felér, ereje és energiaszintje minden eddigi ismereteinket felül múlta. Így lett Médi személyes mentora Peti, akit már fentebb név nélkül említettem.
A hónapok múlásával már-már kénytelenek voltunk elfogadni, hogy Médinél ennél többet nem leszünk képesek elérni, nem fog hozzánk kötődni, és továbbra sem lesz motiválható szinte semmivel, amikor egyik önkéntesünknek eszébe jutott, hogy mi lenne, ha a fajtához értő külső ember segítségét venné igénybe. Tudomásul kellett vennünk, hogy „megállt a tudományunk” de azt nem voltunk hajlandóak tudomásul venni, hogy ne lehetne ennél többet is kihozni Médiből. Meggyőződésünk volt, hogy valamit rosszul csinálunk, vagy nem is rosszul, hanem máshogy, mint ahogy Médinek szüksége volna rá. Azt mindig tudtuk, hogy minden kutya más, hogy nem lehet őket egy kaptafára írt módszerrel kezelni, de Médinél ez hatványozottan igaz volt.
Fenti elhatározásunkat követően felvettük a kapcsolatot olyanokkal, akik ismerik a fajta jellemzőit, rendszeresen foglalkoznak ilyen kutyákkal, így tudják, hogy mit beszélnek. Meglátogatták Médit, és személyre szabottan javasoltak bizonyos technikákat, módszereket ahhoz, hogy Médihez közelebb kerülhessünk, és így Médi gazdisodását is esélyesebbé tegyük. Világossá vált számunkra az, amit addig csak sejtettünk, jelesül, hogy Médihez való közelítés legbiztosabb módszere, hogy kellőképpen fárasztva legyen a kutya, ugyanis az átlagnál jóval magasabb az energiaszintje és sajnos a panziós lét miatt a napi intenzív mozgás számára nincs biztosítva. Hiába megyünk hozzá minden hétvégén, és próbálunk vele sétálni, játszani, az igazi számára egy aktív életet élő, fajtához értő gazdi lenne, aki kellőképpen le tudná Médit minden nap fárasztani. Fáradtan Médi nagyon jó fej, de azt hiszem ezzel nem mondok senkinek semmi új infót, hiszen ez minden kutyára érvényes. A fáradt kutya a jó kutya, szokták volt mondani az okosok.
https://www.youtube.com/watch?v=z5FrcPVhAbg
Az ajánlott módszerek, technikák közül elkezdtük gyakorolni a gumiabroncs húzást, illetve elkezdtük volna, mert sajnos Médi jelenlegi kondija nem épp a legjobb, így nem nagyon tudja megmozgatni a gumiabroncsot. Ezt egyelőre nem is erőltetjük, marad simán a lánc húzása, egy olyan láncé, ami önmagában is kb. 2 kg, tehát plusz súly Médinek, és amelyet ha felcsatolunk rá, egyértelműen látszik az eredménye. A láncot Médi hamar megszokta, már a második alkalommal is gyönyörű szépen sétált vele, akár elengedve körbezárt területen, akár pórázos séták alkalmával.
https://www.youtube.com/watch?v=E8JKrENhkXE
https://www.youtube.com/watch?v=mL7CVQuaxUc
Közben rájöttünk, hogy Médit az agility is érdekli, a rendelkezésünkre álló eszközökkel ezt is próbáljuk vele folyamatosan gyakorolni, ezek ugyanis a szellemi fejlődésében és fárasztásában óriási szerepet játszanak.
Ezen technikákkal és viszonylag rendszeres póráz nélküli bandázásokkal egy elkerített biztonságos helyen nagyon jól ki tudjuk fárasztani Médit, fáradtan pedig sokkal jobban motiválható, jobban figyel, így határozottan beindult a kötődés is. Látványos a változás… az a kutya, aki bő egy évig a séták alkalmával csak a távolba meredt és húzott, mint egy igavonó… nos ez a kutya a technikának és a speciális foglalkozásnak hála két hónap alatt eljutott oda, hogy nyugton ülve élvezi mentora simogatását, sőt gerincre is vágja magát, és kiköveteli a hosszas hasvakargatást. Tudom, ez a legtöbb kutyánál mindennapos, de aki az első perctől fogva követi Médi egyesületünknél töltött életét, és fejlődését, az tudja, hogy ez nagyon nagy szó Médinél, és igenis elismerésre méltó. Hosszú hónapokon át néztük, ahogy Médi folyamatos feszült figyelemben van a séták alkalmával, csak sajnos nem irányunkba, hanem a távolban lévő mindenféle mozgás, szag, hang irányába… sosem engedte el magát, sosem „adta oda magát” nekünk igazán, most pedig elnyúlik a hátán és hosszasan, akár fél percig is mozdulatlanul fekszik, és vakartatja a hasát.
És ha már elismerés… engedtessék meg nekem, hogy szót ejtsek Petiről is, akinek szintén kijár az elismerés, mert neki köszönhető, hogy Médi mára eljutott oda, ahova. Peti ugyanis akármennyire is hosszú hónapokon át szinte rá se nézett Médi, sosem adta fel, hitte, hogy csak másképp kell viszonyulni a kutyához és megjön a pozitív változás… és végül igaza lett. Abban, hogy Médi idáig jutott, abban óriási szerepe van Petinek, az eredményért neki is jár az elismerés. Peti kellő alázattal fordult Médihez, és az ő személyes esetéhez, felmérte, hogy eddigi kutyás tapasztalatai, „tudománya” itt kevésnek bizonyulnak, és külső segítséget kért, kapott és hasznosított is. Nem nyugodhatott addig, ameddig Médire szabott és eredményt hozó megoldást nem talált.
Tekintettel arra, hogy mi is saját polgári életünk és állásunk mellett önkéntesként járunk az egyesülethez segíteni, sajnos nem tudunk minden nap menni akár Médihez, akár a többi patronáltunkhoz, de minden hétvégén igyekszünk kint lenni, amiben csak tudunk segíteni Médinek és a többieknek is, hisz mindegyiküknél a végcélunk az, hogy megfelelő, szerető, gondoskodó családba örökbe tudjuk adni őket. Ehhez viszont nagyon fontos a jól szocializáltság, ami elsődleges számunkra kutyáink gondozása közben… nekik ez a belépő egy jobb élet irányába.
Továbbra is igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy a céljaink valóra válhassanak annál is inkább, mert minél több kutyust sikerül szerető családhoz örökbe adnunk, annál több egyéb más kutyusnak tudunk segíteni, ahogy a helyeink felszabadulnak.
Tettük ezt eddig is és ezután is pusztán azért, hogy segítsünk nekik. Van akinél ez a folyamat gyorsabb, van, akinél lassabb… Médi az utóbbi kategória, de ameddig csak szükséges segítjük az útján, hogy mihamarabb célba érhessen.
Médi részletes jellemzése itt: http://állatésember.hu/allatok_akt.php?id=001007

(Szilvi)

videó: https://www.youtube.com/watch?v=y2ZahjabUmI